2022. március 20. Negyvenedik. Hogyan bánjunk a hibákkal?

Sokat segítene mindannyiunkon, ha nem félnék a hibáktól. Ehhez pedig támogató, el- és befogadó közösség, türelem, okosság, bizalom kell - mindegyikből nagy hiány van, talán mindig is hiány volt. A tanuláshoz azonban mindenképpen szükséges, hogy hibázzanak a diákok, hogy merjenek hibázni. Nincs nélküle kreativitás, nincs fejlődés, nincs “Aha”-effektus. De akkor mit tegyünk, ha akár kérdésre válaszként, akár dolgozatban hibát találunk? A tanítványaim többsége kifejezetten fél a hibáktól. Túl régen járnak már iskolába, mindenkinek van rossz tapasztalata. Az új osztályokban ez különösen nehéz, mert időnként még ki is nevethetik egymást, és ez nagyon gyorsan bénultsághoz vezet egyeseknél vagy az osztályban.
a) Egyik középiskolai tanárom addig nem nyugodott, újra-meg újra feltette a kérdést, akár kicsit módosított is, míg meg nem érkezett a helyes válasz.  
b) Gyakran hallom-látom kollégáknál azt a választ, hogy “nem egészen“, “majdnem jó” - ez már bátorító, hiszen szinte soha nincs rossz válasz, aki válaszolt, nem szégyenült meg, nincs ok rá, hiszen jó úton volt.
c) Számomra nagyon fontos, hogy mindig megköszönjem a rossz válaszokat, hiszen valóban bátorság kell ahhoz, hogy valaki kitegye magát az egész közösség előtt a “helytelen válasz ódiumának”, vagy a tanári piros aláhúzásoknak. Ezért ezt a bátorságot el kell ismernünk (ha valóban bátorság és nem bohóckodás a célja, közöny az oka). Ezért a rossz?/helytelen?/pontatlan? válaszokban megkeresem, hogy mi vezetett a helytelen eredményre (lehet, hogy a kérdés volt pontatlan, lehet, hogy nem hallotta jól stb.). Középiskolai kémia tanárom (Szalay Imre, Apáczai) egy félmondata ma is a fülemben cseng: “Márta igazsága abban van, hogy...” Arra már nem emlékszem, hogy mi volt az igazságom, de arra igen, hogy nem volt rest megtalálni azt, megerősíteni engem abban, amit jól gondoltam, kipipálni a helyes megoldáselemet a zavaros gondolathalmazomból. Felemelő és motiváló volt. Észrevett engem, divatos szóval “validálta”, érvényessé tette a gondolkodásomat, érvényessé tett engem. Hálás vagyok neki érte.
A sokszor ünnepelt kreativitásnak is nélkülözhetetlen eleme a hibázás szabadsága. Ld. www.edweek.org/leadership/opinion-the-five-habits-of-creative-teachers/2014/08 Aki látott már festményvázlatot vagy verskéziratot, az biztosan nem fogja az első változatban kihúzgált szavakat, részleteket hibának minősíteni.  www.youtube.com/watch?v=iG9CE55wbtY Tehát: “Köszönöm, hogy ezt mondod, bár nem erre gondoltam, de magyarázd meg, miért jutottál erre az eredményre - érdekes, amit mondasz!” És igen, ez a válasz nem lesz gyógyír minden félrement gondolatra, logikátlan következtetésre, de nagyon hálás és gyümölcsöző tud lenni. Sokszor itt kezd érdekes lenni egy-egy tanóra. És, ha úgy gondolod, hogy nem fogom tudni befejezni a leckét az órán, akkor pont jól gondolod. Mint ahogy arról is tudnék mesélni, hogy az én tanáraim mikor és hogyan fejezték be a leckéket, és hogy én közülük nem azok voltak ránk a legnagyobb hatással, akik precízen tartották magukat a terveikhez. Bár, ha jobban belegondolok, kevés volt közülük ilyen. ​. "Ha nem vagyunk készen tévedni, soha nem jövünk elő valami eredetivel." (Sir Ken Robinson)