2022. március 29. Negyvenkilencedik. Együtt dolgozni gyerekekkel és kollégákkal

Az egyik kedvenc pedagógiai bloggerem Dave Stuart Jr. Nagyon sokat segített a szakirodalmi műveltségével, empatikus, tanárt és diákot támogató, szenvedélyesen okos bejegyzéseivel. Ő írja, arra fókuszáljuk a figyelmünket, arra összpontosítsunk, ami igazán számít a tanári munkában. A megjegyzéseiben a gyűléseket, munkacsoportokat fölösleges és fárasztó, a produktivitást gátló tényezőként értékeli. A tanár-diák kapcsolatot helyezi a középpontba, a tevékenységünknek ez a fő terepe. Nekem azonban sokat jelent a kollégákkal való együtt gondolkodás - akár a gyerekekről beszélgetünk, akár problémákról, akár tervezgetünk. Az igaz, hogy egy tantárgyközi projekt végigvitele kb. 100+ óra tantermen kívüli munkával jár, és így vagy rövidre fogjuk, vagy elsikkad, vagy nem alszunk hónapokig - ez a választás nagyjából. Mégis, amikor visszatekintek a pályámra, akkor valahogy ezek a projektek tudnak kiemelkedni, ezek az útjelző cölöpök az évek során, ezekhez fogjuk mérni a többi időt, "tudod, ez abban az évben volt, amikor itt és itt jártunk, ezt és ezt csináltuk együtt". Ezek emelik meg a szürke hétköznapokat, ezekben nyer értelmet sok küszködés a tananyaggal. Egy igazán jó projektet azonban nem lehet egyedül végigvinni - kellenek hozzá társak, hiszen egy ilyen munkában a diákok is társsá válnak, fogékonyabbak a visszajelzésekre is, megnő az igényük a fejlődésre. Szóval, időnként, amikor holtfáradtan ülök egy ilyen megbeszélésen, elgondolom, hogy biztos-e, hogy most itt kell ülnöm, és nem az 50+ dolgozatot javítanom otthon, különben megint nincs alvás, nincs olvasás, kikapcsolódás. De ami ezekből az együtt ülésekből kinő, anélkül nem szeretnék tanár lenni. davestuartjr.com/these-6-things-how-to-focus-your-teaching-on-what-matters-most/