2022. október 20. Hatodik hét. Projektek 4. Drogprevenció

A galériában azok az alkotások láthatók, amelyeket a kortárssegítők az egyik kreatív műhelyfoglalkozáson készítettek: plakátok, poszterek. Valamint a résztvevők köszönő sorai a képzés végén.

A kilencvenes évek végén jött szembe velem a probléma. Sajtóban, magánbeszélgetésekben olvastam-hallottam történeteket konszolidált, "jó családokból" származó fiatalok drogfogyasztás miatti haláleseteiről. Majd egy közeli, nagyon kedves ismerősöm gyermeke került nehéz helyzetbe miatta - de nemcsak ő, az egész család. Egy nála megtalált füves cigi következménye volt, hogy rácsok mögött találta magát rövid időre, a rendőrök pedig házkutatást tartottak a családnál, akiknél én is többször megfordultam - rendezett, szerető, gondos, összetartó család - olyanok, hétköznapi, dolgos emberek, mit Te vagy én. A rendőrök pironkodva kutakodtak a hímzett terítők, kézimunkával díszített családi otthon bútorai között további drogkészletek után - persze nem találtak. De az iskolai szabadidős programokon is aggodalommal figyeltük a gyerekek tekintetét, pupilláját - vajon észrevesszük-e, ha valaki bajba kerül. Akkor jó ötletnek tűnt, hogy kb. 120 órányi továbbképzést végezzek drogprevenció témában, és a gondolatokat, megszerzett tudást cselekedetekké változtassam. Iskolai tanár-szülő-diák workshopot szerveztem, kortárssegítő csoportot alakítottam a Semmelweis Egyetem kortársképző csoportjával majd  mentálhigiénés szakemberek segítségével. Pályázatokat írtam, kortárssegítő képzéseket tartottunk, egészségmegőrző-drogprevenciós interaktív foglalkozássorozatot szerveztem. A cél számomra világos volt: a diákoknak ismereteket kell szerezniük az egészséges életvitelről, a veszélyeztető tényezőkről, a  drogokról - hiteles és képzett szakemberektől. Készen kell állniuk arra, hogy drogmentesen tudjanak megküzdeni problémáikkal, a tanároknak, a szülőknek és a diákoknak legyenek eszközeik, megküzdési technikáik. A szülők gyakran hitetlenkedve, félve vagy közönyösen viszonyultak a programokhoz, de sokan érdeklődve, nyitottan fogadták a tájékoztatást, a találkozásokat - drogozás miatt elhunyt fiatal édesanyjával vagy éppen drogozással felhagyott fiatallal, orvossal, pszichiáterrel, rendőrrel, szakemberekkel. Óvatosan, tojásokon lépkedve kellett haladni, és olyan módszereket alkalmazni, amelyek interaktív, játékos, közösségfejlesztő, önismereti gyakorlatokkal segítik a megelőzést, a testi-lelki egészség megőrzésére, a prevencióra helyezni a hangsúlyt, építeni a közösséget - szülők, tanárok, diákok bevonásával. Olyan módszereket bemutatni és átadni, amelyek segítenek a diákoknak a kamaszkori válságot józanul átvészelni, vagy ha ennek ellenére bajba kerülnek, hamar segítséghez jutni. Tehát nemcsak a tiltott drogokról beszéltünk, hanem szó volt az alkoholról és dohányzásról is ezeken a képzéseken. Fontos volt számomra, hogy a felkészítéseken közösséggé formáljuk a segíteni szándékozó diákokat, akik időnként maguk is testi-lelki segítségre szorultak, ahogy természetesen minden kamasz. A kamaszkor válság, a kamasznak kötelessége feszegetni a korlátait, határait, a felnőtteknek pedig készen kell állniuk arra, hogy segítsék a gyerekeket ezt a válságot átvészelni. Kell, hogy legyen a közelükben olyan felnőtt, aki észreveszi, ha gond van, akivel szemben őszinte maradhat, ha baj történt, számíthat rá - nem a baj elfödésében, de a történtek feldolgozásában, a nehézségek átvészelésében, a felelősség vállalásában, abban, hogy képes legyen elfogadni és vállalni a következményeket. Az egészséges, teljes életre felkészítéshez nem elég egy-egy feddő szó, egy-egy dorgálás, dörgedelmes hegyi beszéd - persze ezek mind kellenek. Megtartó közösség kell hozzá, sok ismeret és gyakorlat - sok gyerek ezt csak az iskolában kaphatná meg, de az iskola tananyagátadásra irányuló működése, hierarchikus rendszere szinte ellehetetleníti ezt. Elkészítettük az iskola egészségvédelmi stratégiáját is, és 1999-2010 között folyamatosan végeztük ezt a tevékenységet azokkal a kollégákkal közösen, akik támogatták a munkámat. Köszönöm mindenkinek.