2022. szeptember 20. Második hét: Projektek 1. Petzi Mackó története

Petzi Mackó története keserédes történet. Életem egyik első projektjének főhőse Petzi. Valamikor 2003-ban a PRIMAR német oktatási folyóiratban olvastam Petzi Mackóról, egy német plüssmackóról (Wir in Berlin-projekt), aki szorgalmasan járja az iskolákat, részt vesz a gyerekek hétköznapjaiban, az órákon tanul, a gyerekek megmutatják neki a városokat, és különböző kalandos történetekben van részük. Ott állt a cím, ahová írni lehetett, és meg lehetett hívni a mackót vendégségbe. Mivel éppen ekkor kezdtem egy ötödikes csoporttal németet, úgy gondoltam, hogy bizonyára lelkesíteni fogja őket, ha egy német vendég érkezik a csoportba, aki átsegíti a csipet csapatot a kezdeti nehézségeken.

Be is jelentettem nagy sejtelmesen, hogy egy vendéget várunk, aki hamarosan, néhány hét múlva megérkezik. A hetek teltek-múltak, és annak rendje és módja szerint minden óra azzal kezdődött, hogy valamelyik gyerek csillogó szemmel megkérdezte, hogy megérkezett-e már a mackó. Nos, a mackó nem érkezett meg. Soha. Nyomozásba kezdtem, a Magyar Postával hosszasan levelezve, a projektgazdával együttműködve igazoltuk, hogy feladta, igazoltuk, hogy nem érkezett meg. Hivatalos levelek jöttek-mentek. A maci szőrén-szálán eltűnt. Éreztem némi gyanakvást is, hogy az a maci, aki addigra már az egész világot körbejárta, és mindig élményekkel és ajándékokkal megrakodva folytatta az útját, vagy épp tért vissza Berlinbe, nos, ő nincs többé. Nyomtalanul eltűnt. Nagy volt a kétségbeesés mindkét oldalon, és érkezett a mentő ötlet: egy másik látogatása alkalmával Petziről készült egy papírmasé változat, amely kifejezetten csúnya volt - bocsánat a becsmérlő kifejezésért (valahol néhány gyerek nagy gonddal alkotta) de -  a kép is igazolja. Nos, Petzi II. már szerencsésen megérkezett, méghozzá ajándékokkal és édességekkel megrakodva. Az osztállyal pedig számos kalandban volt része: Indiana Petziként megjárta a dzsungeleket, túrára ment, megünnepelte a születésnapját a barátaival. Az osztály tanulói pedig élőképes képregényt készítettek a kalandokról. Az osztályterem berendezéseiből és növényeiből alkották meg a háttereket, a többi szereplőt a gyerekek otthonról behozott plüss-kedvencei alakították. A csapatok megírták a saját történetüket - németül - a szereplők rövid kis szövegeit. Ezek után a csodás, vadiúj digitális kamerámmal - egy egész féléves különmunkám árát költöttem rá akkor, és nagy dolognak számított - lefényképeztük az egyes jeleneteket, és ezekből beszédbuborékok beszúrásával készültek a Petzi-képregények, amelyeket a quia.com oldalon létesített blogon tettünk közzé. Majd, miután Petzi továbbköltözött Vorarlbergbe, még egy darabig követtük az útját. Máig bánt, hogy nem tudom mi történt Petzivel. Főleg az elintézetlenség, az elvarratlanság, a közöny, ahogy meg lehetett engedni, hogy egy külföldi, ajánlott csomag így eltűnjön. Persze Petzi II-ből kihoztuk a legjobbat, és aztán lett Petzi III is, aki újra egy csodás, barna berlini plüssmackó volt. De ő már nem jött el hozzánk. Sajnos a feltöltött diákmunkákat már nem lehet megnyitni, csak a történetet lehet nyomon követni a Quia oldalán. Linkje: www.quia.com/pages/smarta/page2
Miért írtam meg ezt a történetet? "Ez a harmincötödik tanévem tanárként. Nem gondoltam volna, hogy megérem, még csak nem is terveztem. Ha ezt tudom, talán nem csinálom ilyen nagy elánnal. De hát úgy gondoltam, hogy minderre kevesebb időm lesz, így nagyon intenzív lett minden. Ezért ezt az évet - a tavaszra várható világvége elmaradása esetén - azzal ünneplem, hogy minden héten megosztok egy-egy projektet a pályafutásomból, amelyeket fontosnak érzek és jelentenek számomra valamit (sokat)."