|
"A progresszív oktatás hanyatlása mítosz. A másik örökbecsű és mindig visszatérő mítosz, hogy a progresszív oktatás hanyatlik. Ez a vélemény két – meglehetősen félreértelmezett – pilléren áll. Az egyik, hogy a PISA eredmények csökkennek a fejlett országokban. Habár ez tény, de úgy tűnik ez globális jelenség és egy része a COVID-nak tudható be. Tény és való, hogy egyedül Japán tudott minden területen javítani a korábbi PISA felméréshez képest. Ugyanakkor, ha megnézzük, hogy kik vannak a toplistán, akkor pont olyan országokat találunk, amelyek oktatására éppen, hogy a progresszivitás jellemző. Szingapúr, Kanada, Írország, Ausztrália, Észtország minden területen elől áll és nemcsak a hagyományos, de az olyan új területeken is, mint a kreativitás.
De vajon mit értünk progresszivitás alatt? Úgy tűnik, hogy a progresszív oktatást ellenzők nagyon nincsenek tisztában a 21. századi korszerű pedagógiai módszerekkel. Legjobban talán az Economist-ban egy oxfordi okostojás által jegyzett cikk mutat rá leginkább ennek a gondolkodásnak a lényegére. A cikkíró szerint az Egyesült Királyság éppen azért teljesít most jobban a PISA mérésen, mert 2010 után konzervatív fordulat következett be és a tanulóközpontú kreatív pedagógiai megközelítéseket végre felváltotta a tény és ismeretalapú, kemény munkát és fegyelmet megkövetelő hagyományos oktatás. Teljes félreértése ez a konstruktív, tanulóközpontú kreatív pedagógiának, aminek a lényege, hogy a tanulás örömmé váljon, mert ez biztosítja, hogy eredményesen tanuljon egy tanuló és valóban magas szintre jusson el. A kreativitás ugyanis fegyelmezettséget, koncentrációt és magas szintű ismereteket is követel, ezek nélkül nem igazán lehet valóban eredeti és hasznos ötleteket, ismereteket létrehozni. A hagyományos oktatással lehet ugyan az adott keretek csúcsait döntögetni, de ha új keretekre van szükség, mint ahogy ez napjainkban egyre nyilvánvalóbb, akkor olyanokra van szükség, akik képesek kilépni a keretekből és új szabályokat és magasabb szintű új ismereteket tudnak létrehozni." koloknet.hu/tanulopenz/ket-karos-tevhit-az-oktatasrol/
0 Comments
Leave a Reply. |
Rólam:Szabó Márta Mária, tanár
[email protected] Kapcsolat: www.1001tortenet.net/kapcsolat.html Publikációk, legutóbbi prezentációk: www.1001tortenet.net/kapcsolat.html Díjak: 2025. Grandparents - Grand Stories nemzetközi módszertani pályázat I. díja 2025. Digitális Pedagógus és Oktatói Díj 2024. Digitális Pedagógus Díj 2022. Digtiális Pedagógus Díj 2021. Digitális Módszertár eTwinning Különdíj 2020. Fazekasért Emlékplakett 2019. Szebenyi Péter-díj (TTE) 2017. eTwinning European Quality Label 2013. eTwinning e3 pályázat Év felfedezettje Interjú, podcast - velem, rólam: 2024. 1001 történet nagyszüleink életéből - A családi mesélés ellenállóbbá teszi a gyerekeket. Interjú. atanulasjovoje.hu/a_digitalis_pedagogus_es_oktatoi_dij_dijazottjai/1001-tortenet-nagyszuleink-eletebol-a-csaladi-meseles-ellenallobba-teszi-a-gyerekeket 2024. 1001 történet - mindannyian azt tettük bele, amiben jók vagyunk. https://moderniskola.hu/2024/10/1001-tortenet-mindannyian-azt-tettuk-bele-amiben-jok-vagyunk/?fbclid=IwY2xjawG0ZalleHRuA2FlbQIxMQABHaKhKnJW367ulXJQpq8Nhh7To7nYhMtMXIStBODauWOBPWxQRYCIbQHmQA_aem_Aha-4XwAL7mkwwpAO4JVLg 2024. A tanulás emberi létezésünk egyik legalapvetőbb örömforrása https://moderniskola.hu/2024/03/a-tanulas-emberi-letezesunk-egyik-legalapvetobb-oromforrasa-interju/ Modern Iskola 2023. Az egyszerű eszközök csodára képesek... moderniskola.hu/2023/06/az-egyszeru-eszkozok-csodara-kepesek-ha-tudas-es-problemamegoldo-kepesseg-birtokaban-hasznaljuk-oket-interju/?fbclid=IwAR3YPLm5UI5EvEsUyZXHNI1hTUCcsU6CnVFVBczSyHNpPPO4D06yzdNJYMU Modern Iskola 2023. Hisztorizás: tte.hu/hisztorizas-1-evad-5-resz-szabo-marta-a-motivacio-egy-folyamatosan-biztositando-eleme-az-oktatasnak/ 1001tortenet © 2019 by Szabó Márta is licensed under Creative Commons Attribution-NonCommercial-ShareAlike 4.0 International
Sikoly - parafrázis kupakokból - a Fazekas21c fiatalkori zsengéje. https://www.1001tortenet.net/kapcsolat.html
Seherezádé, aki 1001 éjen át mesélt Sáhriár királynak, hogy életben maradhasson, és megmenekült.Tanulság: a történetek életet mentenek. (Ilauszky Irma illusztrációja)
A négy érettségi-kompetencia logója a fenti képen: a ) tájékozódás térben és időben (Tájékozódj!), b)ismeretszerzés és forráshasználat (Értsd meg és szerezz ismereteket!) c) kritikai gondolkodás, és eseményeket befolyásoló tényezők (Keresd az okokat és a következményeket!) d) szaknyelvi kommunikáció, szaknyelv használata (Szerkeszd meg a szövegedet és használd az általános és konkrét szakszavakat!)
Előzmények
April 2026
Kategóriák
All
Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Sütik visszautasítása:
|



RSS Feed