A galériában azok az alkotások láthatók, amelyeket a kortárssegítők az egyik kreatív műhelyfoglalkozáson készítettek: plakátok, poszterek. Valamint a résztvevők köszönő sorai a képzés végén.

A kilencvenes évek végén jött szembe velem a probléma. Sajtóban, magánbeszélgetésekben olvastam-hallottam történeteket konszolidált, "jó családokból" származó fiatalok drogfogyasztás miatti haláleseteiről. Majd egy közeli, nagyon kedves ismerősöm gyermeke került nehéz helyzetbe miatta - de nemcsak ő, az egész család. Egy nála megtalált füves cigi következménye volt, hogy rácsok mögött találta magát rövid időre, a rendőrök pedig házkutatást tartottak a családnál, akiknél én is többször megfordultam - rendezett, szerető, gondos, összetartó család - olyanok, hétköznapi, dolgos emberek, mit Te vagy én. A rendőrök pironkodva kutakodtak a hímzett terítők, kézimunkával díszített családi otthon bútorai között további drogkészletek után - persze nem találtak. De az iskolai szabadidős programokon is aggodalommal figyeltük a gyerekek tekintetét, pupilláját - vajon észrevesszük-e, ha valaki bajba kerül. Akkor jó ötletnek tűnt, hogy kb. 120 órányi továbbképzést végezzek drogprevenció témában, és a gondolatokat, megszerzett tudást cselekedetekké változtassam. Iskolai tanár-szülő-diák workshopot szerveztem, kortárssegítő csoportot alakítottam a Semmelweis Egyetem kortársképző csoportjával majd  mentálhigiénés szakemberek segítségével. Pályázatokat írtam, kortárssegítő képzéseket tartottunk, egészségmegőrző-drogprevenciós interaktív foglalkozássorozatot szerveztem. A cél számomra világos volt: a diákoknak ismereteket kell szerezniük az egészséges életvitelről, a veszélyeztető tényezőkről, a  drogokról - hiteles és képzett szakemberektől. Készen kell állniuk arra, hogy drogmentesen tudjanak megküzdeni problémáikkal, a tanároknak, a szülőknek és a diákoknak legyenek eszközeik, megküzdési technikáik. A szülők gyakran hitetlenkedve, félve vagy közönyösen viszonyultak a programokhoz, de sokan érdeklődve, nyitottan fogadták a tájékoztatást, a találkozásokat - drogozás miatt elhunyt fiatal édesanyjával vagy éppen drogozással felhagyott fiatallal, orvossal, pszichiáterrel, rendőrrel, szakemberekkel. Óvatosan, tojásokon lépkedve kellett haladni, és olyan módszereket alkalmazni, amelyek interaktív, játékos, közösségfejlesztő, önismereti gyakorlatokkal segítik a megelőzést, a testi-lelki egészség megőrzésére, a prevencióra helyezni a hangsúlyt, építeni a közösséget - szülők, tanárok, diákok bevonásával. Olyan módszereket bemutatni és átadni, amelyek segítenek a diákoknak a kamaszkori válságot józanul átvészelni, vagy ha ennek ellenére bajba kerülnek, hamar segítséghez jutni. Tehát nemcsak a tiltott drogokról beszéltünk, hanem szó volt az alkoholról és dohányzásról is ezeken a képzéseken. Fontos volt számomra, hogy a felkészítéseken közösséggé formáljuk a segíteni szándékozó diákokat, akik időnként maguk is testi-lelki segítségre szorultak, ahogy természetesen minden kamasz. A kamaszkor válság, a kamasznak kötelessége feszegetni a korlátait, határait, a felnőtteknek pedig készen kell állniuk arra, hogy segítsék a gyerekeket ezt a válságot átvészelni. Kell, hogy legyen a közelükben olyan felnőtt, aki észreveszi, ha gond van, akivel szemben őszinte maradhat, ha baj történt, számíthat rá - nem a baj elfödésében, de a történtek feldolgozásában, a nehézségek átvészelésében, a felelősség vállalásában, abban, hogy képes legyen elfogadni és vállalni a következményeket. Az egészséges, teljes életre felkészítéshez nem elég egy-egy feddő szó, egy-egy dorgálás, dörgedelmes hegyi beszéd - persze ezek mind kellenek. Megtartó közösség kell hozzá, sok ismeret és gyakorlat - sok gyerek ezt csak az iskolában kaphatná meg, de az iskola tananyagátadásra irányuló működése, hierarchikus rendszere szinte ellehetetleníti ezt. Elkészítettük az iskola egészségvédelmi stratégiáját is, és 1999-2010 között folyamatosan végeztük ezt a tevékenységet azokkal a kollégákkal közösen, akik támogatták a munkámat. Köszönöm mindenkinek.

Több osztállyal is adódott úgy, hogy szerettek volna iskolaújságot szerkeszteni - különböző indíttatásokból: fellendíteni az iskolai diákéletet, véleményeket kifejteni, ütköztetni, együtt lenni, alkotni. Valahogy engem sikerült felnőtt segítőnek megtalálniuk és megnyerniük. Tulajdonképpen szépen működtették a gyerekek az iskolai sajtót: megalakult a szerkesztőség, vitatkoztak, írtak, határidőt adtak és halasztottak, ötleteltek, rajzoltak, hirdettek, terjesztették.  Két osztályt is jól összehozott ez a projekt. És hogy nekem mi dolgom volt? Hát én voltam a közlegény: nyomdaipari segédmunkás, újságárus, időnként cenzor, időnként ügyvéd, néha szerző, szerkesztő: mikor mire volt szükség, hogy az ügymenet zökkenőmentesen haladjon. Köszönöm: Luca, Kriszti, Marcsi, Réka, Lóci, Bálint, Anna, Annabella, Marci, Gergely, Réka. Ti vagytok az én hőseim!
És Lafferton Lucával, a Macskakő főszerkesztőjével itt jelent meg közös cikkünk a folyóiratról: docplayer.hu/920819-Konzervativ-pedagogiai-folyoirat.html
Miért írtam meg ezt a történetet? "Ez a harmincötödik tanévem tanárként. Nem gondoltam volna, hogy megérem, még csak nem is terveztem. Ha ezt tudom, talán nem csinálom ilyen nagy elánnal. De hát úgy gondoltam, hogy minderre kevesebb időm lesz, így nagyon intenzív lett minden. Ezért ezt az évet - a tavaszra várható világvége elmaradása esetén - azzal ünneplem, hogy minden héten megosztok egy-egy projektet a pályafutásomból, amelyeket fontosnak érzek és jelentenek számomra valamit (sokat)."