Egyéni feladattal, gyakorlattal kezdődik - "think pair share"-gyakorlat. Egyénileg: fel kell idézni 1 vagy 2 perc alatt annyi kulcsszót a tananyagból, amennyit csak lehet. Lehet ez név, évszám, fogalom, valamilyen kulcsszó, rövid idézet, jelző, bármi. Jó lenne, ha 8-10 szó összegyűlne. Nem baj, ha kevesebb, még kevésbé, ha több. Ez az a gyakorlat, mivel nem osztályzatra megy, ahol nem adok konkrét számot. (Ha mégis igénylik, kezdésnek kérnék 8-10 szót, de bátorítanám a gyerekeket, hogy minél több, annál jobb és a feladat is annál érdekesebb lesz.) Ezután a padtárssal egyeztetik, kiegészítik, majd 4 fős csoportban ugyanígy. 5-6 perc után az összes szót felírják a csoporttagok egy füzetbe rajzolt kör mentén, majd kapcsolódási pontokat keresnek közösen a kulcsszavak között. Általában megkérdezik, hogy mindenkinek fel kell-e rajzolnia a kört a füzetébe - én ezt szoktam kérni, de az is megoldás lehet, ha csak egy füzetbe rajzolnak (de akkor tényleg mind a négy tag ülje körül azt az egy szétnyitott füzetet, hogy mindenki lássa. A kész rajzot azután mindenki fényképezze le, hogy mindenkinek meglegyen.) A húrokat megszámozzák, és értelmező, összefüggéseket magyarázó mondatokat írnak, amelyeket az összekötött kulcsszavak sorszámával jelölnek. (Hármas kapcsolatokat is szabad keresni.) Nézd meg a másik blogomat is: www.1001tortenet.net/tanarihatekonysag
0 Comments
Leave a Reply. |
Rólam:Szabó Márta Mária, tanár
[email protected] 1001tortenet © 2019 by Szabó Márta is licensed under Creative Commons Attribution-NonCommercial-ShareAlike 4.0 International
Sikoly - parafrázis kupakokból - a Fazekas21c fiatalkori zsengéje.
Seherezádé, aki 1001 éjen át mesélt Sáhriár királynak, hogy életben maradhasson, és megmenekült.Tanulság: a történetek életet mentenek. (Ilauszky Irma illusztrációja)
A négy érettségi-kompetencia logója a fenti képen: a ) tájékozódás térben és időben (Tájékozódj!), b)ismeretszerzés és forráshasználat (Értsd meg és szerezz ismereteket!) c) kritikai gondolkodás, és eseményeket befolyásoló tényezők (Keresd az okokat és a következményeket!) d) szaknyelvi kommunikáció, szaknyelv használata (Szerkeszd meg a szövegedet és használd az általános és konkrét szakszavakat!)
Előzmények
January 2026
Kategóriák
All
Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Sütik visszautasítása:
|





RSS Feed