Frissensültek
|
|
0 Comments
![]() A táblázat első sorában térben és időben történő elhelyezésre vonatkozó kérdések vannak, a második sorban személyek és intézmények szerepéről, a harmadik sorban az okokról és következményekről teszünk fel kérdéseket, a negyedikben a fogalmakat kérdezzük. Egy-egy kártyán egy kérdés és egy (egymondatos) válasz olvasható - úgy, hogy a válaszból 1-3 szó hiányzik. A kérdező tanuló felolvassa a kérdést és a választ, miközben a hiányzó szavak helyét ceruzakoppantásokkal jelzi. A társának a hiányzó egy-három szót kell megmondania. Szükség esetén másodszor is felolvashatják a mondatot. Az első két oldalt elvileg kétoldalasan másolva egymásra kerülnek a hiányos és a kiegészített mondatok, így kérdéskártyákra is fel lehet vágni a lapot. Kiscsoportos önálló tanulásra, egymás kikérdezésére, óra eleji páros kikérdezésre is használtam. A dokumentum a képre kattintava letölthető. Elég részletes áttekintő táblázat az eszmei áramlatok leírásával: liberalizmus, nacionalizmus, konzervativizmus, szocializmus. ![]()
![]() Szeretettel várok minden kollégát - mesélni beszélgetni, játszani, tanulni, fejlődni, hálózatosodni, építkezni. tanartovabbkepzes.hu/portfolio-elem/21-szazadi-kepessegek-fejlesztese/ "Például megesik, hogy mindent tud egy gyerek a baktériumokról, de a mesék világának témái nem érdeklik. Jelentős tudásbeli hiányok alakulhatnak ki. Ezek szerencsére könnyen behozhatók, de számolni kell azzal, hogy az a gyerek, aki az érdeklődésének megfelelő területen akármennyit tevékenykedhet, nem fog szívesen mást tanulni. Emiatt a legokosabb gyerekeknél is tapasztalhatunk motivációhiányt, amikor az iskolai tananyagra akarjuk szorítani. (Gyarmathy Éva: Az inforkommunikációs társadalom generációi. OFOE, 2020)
Ez a táblázat több szempontból is kedves a szívemnek. Előszöris: nagyon eredeti az elrendezése - valahol átmenet egy rendszerező táblázat és egy gondolattérkép között. Ez nagyon eredeti koncepció, az eredmény pedig látványos, rendezett és tartalmas. A szempont, ami miatt fonos a számora ez a táblázat, ez az, hogy egy 9. osztályos diákom készítette összefoglalásként - teljesen a saját elképzelései alapján. (Dávid-Tulassay Anna munkája) - Díjazni szoktam a diákok önállóan készített, rendszerező, összefoglaló jegyzeteit - táblázatait - gondolattérképeit, így szép munkák szoktak születni , - ez pedig egy nagyon kreatív és önálló megközelítést tükröz. Your browser does not support viewing this document. Click here to download the document. A sorozat korábbi táblázatai: www.1001tortenet.net/tablazatok.html
A társadalomtörténetről, a társadalomról való gondolkodás, a társadalomról való tudás megfogalmazása, strukturálása a legnehezebb témák közé tartozik - akármennyire is nincs túlzsúfolva évszámokkal vagy nevekkel. Talán épp ezért nehéz is ezen a téren a diákok tudását megformálni, mert nem magától értetődő a sorrend, a logika. (Nekünk, tanároknak talán nem nehéz, de a diákoknak szemmel láthatóan az). Ez a táblázat egy kísérlet arra, hogy ezt a nehezen megragadható belső strukturálást megmutassa a diákok számára. (Téma: a kora újkori magyar társadalom. Kérdés, hogy a király mennyire illik ebbe a táblázatba, de ezt most nyitva hagyom.) Your browser does not support viewing this document. Click here to download the document. És egy másik táblázat - a dualizmus kori magyar társadalomról - órai munkában kiegészítendő. ![]()
További ötletek a magyar újkor témájához:
www.1001tortenet.net/magyar-uacutejkor-eacutes-leguacutejabbkor.html
|
Rólam:![]() Szabó Márta Mária, tanár
[email protected] ![]() Sikoly - parafrázis kupakokból - a Fazekas21c fiatalkori zsengéje. ![]()
Seherezádé, aki 1001 éjen át mesélt Sáhriár királynak, hogy életben maradhasson, és megmenekült.Tanulság: a történetek életet mentenek. (Ilauszky Irma illusztrációja) ![]() A négy érettségi-kompetencia logója a fenti képen: a ) tájékozódás térben és időben (Tájékozódj!), b)ismeretszerzés és forráshasználat (Értsd meg és szerezz ismereteket!) c) kritikai gondolkodás, és eseményeket befolyásoló tényezők (Keresd az okokat és a következményeket!) d) szaknyelvi kommunikáció, szaknyelv használata (Szerkeszd meg a szövegedet és használd az általános és konkrét szakszavakat!)
This website uses marketing and tracking technologies. Opting out of this will opt you out of all cookies, except for those needed to run the website. Note that some products may not work as well without tracking cookies. Opt Out of CookiesElőzmények
July 2025
Kategóriák
All
Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Sütik visszautasítása:
|