"Önbizalom nélkül nincs siker, csak félelem és görcsök. Mindenki annyi tiszteletet és megbecsülést kap a másiktól, amennyire önmagát tiszteli." Csernus Imre Egymás megbecsülése, elfogadása, ennek kimutatása. Sokan szenvedünk hiányától, talán mindannyian vágyunk rá, nagyon nehéz megadni és kimutatni. Mit is jelent a tisztelet? Pedagógusként sem jelent mást, mint amit akármelyik két ember kapcsolatában gondolunk róla. Kezdjük tehát önmagunk tiszteletével! Önmagunk tiszteletének alapja az önbecsülés. Az önbecsüléshez helyes önértékelés, teljesítményeken, cselekvésen alapuló önismeret szükséges - illetve valaki, aki (alkalmanként) megerősíti annak meglétét. Teljesítmény és elismerés. Amikor ez bekövetkezik, követnie kell a jól végzett munka megelégedettségének, és az e fölött érzett örömnek. Ez vezethet önbecsüléshez és önmagunk tiszteletéhez, ami annak a képességnek a feltétele, hogy tisztelni legyünk képesek másokat. Ez a képesség kialakulásának feltétele. A teljesítményhez és elismeréséhez szükség van minimális önállóságra, a cselekvés megtervezésére, az önálló cselekvés élményére, különben csak parancsot hajtunk végre - az önállóság hiánya kiszolgáltatottá tesz, megfoszt a teljesítmény fölött érzett örömtől. Ha felettesünk dicsérete az egyetlen kritérium, az feltétlenül elválik a cselekvés végzésének folyamatától. Amint képesek vagyunk a tisztelet gyakorlására és rendelkezünk a szükséges őszinteséggel, felismerjük, hogy embertársainknak már ember mivolta olyan sajátosság, amely tiszteletre méltó. A teljesítmény tehát a képesség kialakulásának feltétele - nem a tisztelet kiérdemlésének feltétele. A tisztelet megadása tehát az első. Ebből következik, hogy az erősebb, a fennálló hierarchiában "feljebb" elhelyezkedőnek kell kezdenie a tisztelet megadását. Akinek van füle a hallásra, az hallja meg. Hol kezdjük tehát a tiszteletet és a gyakorlásához szükséges őszinteséget? A fentiek fényében: lehetséges ez egy iskolában? Szerinted mit jelent a tisztelet? MIt tehetünk érte? (Tudom-tudom, tanítsuk meg köszönni... Más, valaki?)
0 Comments
|
AuthorSzabó Márta - tanár, mi más... ArchivesCategories |