​1. A mai iskola a második ipari  forradalom korának szabványosított termelését, a gondoskodó állam bürokratikus működését lehetővé tévő 19. századi keretek között működik. Ez az iskola az egyenletes, kiszámítható fejlődést feltételezte, valamint a középfokú oktatásban részt vevők számát bővítette, de szűk keretek között tartotta. Ma ezzel szemben a fejlődés nem magától értetődő, a kiszámíthatóság nem elvárható, az iskola követelményeinek teljesítése nem biztosítja a végzettek boldogulását.
2. Az iskola, ahogy mi ismerjük, egyre nagyobb súlyt helyezett a hasznosságra. Ez ma a végletekig van feszítve, úgy, hogy tulajdonképpen nagyon kevesen tudják, hogy mi is a hasznos. Szerintem ebben nincs konszenzus. Szerintem nem hasznosnak kell lenni az iskolának, nem felkészíteni kell a diákokat egy olyan életre, amire nem lehet felkészülni. Az iskolának értelmesnek kell lennie, a résztvevőknek értelmet kell találniuk a tevékenységükben.  Én 1987-ben Commodor 64-es gépen tanultam oktatóprogramot írni. Hasznos volt ez? Biztos, hogy nem. A suliban egyetlen ilyen programot sem írtam vagy használtam. (Pl. Nem állt rendelkezésre az eszköz, és hamarosan sokkal jobb, könnyebben kezelhető és hatékonyabb feladatmotorok jelentek meg.) A programozással kapcsolatos gondolkodásmódot már 8 éves koromban lyukkártyákkal és logikai készlettel valamint kettes számrendszerben számolással elsajátítottam. Akkor az furcsa és elvont volt. De értelme volt, és ma - 50+ év elteltével hasznosnak érzem. Mint ahogy a Toldi első énekének bemagolását és az Odüsszeia első 20+ sorának bemagolását. Ki hinné ma, hogy ez hasznos? 
3. Az órák azért 45 percesek, mert Németországban valamikor a 19. század végén, a szabványosítás lázában ezt is szabványosították, viszont az volt a fontos, hogy a gyerekeknek minden tárgyból legyen órájuk, és érjenek haza ebédelni. A gyerekek akár 90 percet is képesek egy-egy tevékenységre koncentrálni. Erről tapasztalataink vannak. Valamint Csíkszentmihályi Mihály kutatásai legkésőbb mutatták - és az sem ma volt. Aki ma dolgozik, azok többsége nincs ilyen jellegű időszorításnak kitéve. Igen, pontosan kell odaérni, de többnyire nem naponta hétszer.  A 45 perces órák durván figyelmen kívül hagyják a legalapvetőbb szükségleteinket.
4. A gyerekek és a szülők is szeretik az állandóságot. Mint ahogy a tanárok is. Én innovatív vagyok, de nem lehet évente mást gondolni az iskoláról. Ezért nem szeretném azt gondolni, hogy mindent meg kell változtatni, mert akkor tényleg nem lesz, aki működtesse a rendszert, és ez biztosan bizalmi válsághoz vezet. A gyereknek a fejlődéshez biztonságos, bizonyos állandóságot biztosító környezetre van szüksége, hogy növekedni tudjon. (Buta példák, de a csemete növényeket is cövekhez rögzítik időnként, és egyre gyakrabban látjuk, hogy a csecsemők bizony szoros pólyában tudnak a legnyugodtabban aludni.)  Tehát szükséges az állandóság, de ami túl merev, az csak összeomlani tud. Szerintem az órai keretek újragondolása kiindulópont lehet. A tartalmi megújulás, a követelmények újragondolása, a sztandardizáció, a tanárképzés megújítása megkerülhetetlen, de nem látom a társadalmi támogatást, nem látom a szellemi és anyagi erőforrásokat, nem látom  a konszenzust. A tanórai részvétel az én szuperérzékeny lelkem sugallata szerint fagyos, elidegenítő, fárasztó, sokszor értelmetlen alakiztatás, sok szenvedés, és ehhez képest gyér eredmény: kevés tettrekész, felelősséget vállaló, életrevaló, szeretni és alkotni képes gyerek. De azért érjen pontosan arra az órára, ahol 5 perc után elveszti a fonalat, és a kicsengetés után két perccel már nem emlékszik a tanóra témájára sem, mi, tanárok meg elmondjuk neki, hogy "még ezt sem tudod...". És ne matasson, beszélgessen, rajzolgasson, hanem üljön csendben, jegyzeteljen, figyeljen, értse meg. Lehetőleg ne kérdezzen, mert akkor lemaradunk az anyaggal, és kikapok érte. Emészteni, elmélyíteni, kérdezni, nincs idő, mert tovább kell haladni az "anyaggal". 
Én azt mondom, többet ésszel mint erővel/work smart not hard stb. Kérdés: Mi lehetne az a pont, ahol kis változtatással értelmessé és élhetővé tudnánk tenni a gyerekek és a tanárok napját (igen, a tanár is számít, mert nélküle nincs jó iskola, az ő érdekét is figyelembe kell venni). Mert igen is van "Reformmüdigkeit" (reformfáradtság). Tudjunk róla, hogy hatunk (ront vagy javít, de nem henyél), ronthatunk, javíthatunk, emelhetünk, nagy változásokat érhetünk el ésszel és szívvel. De felelősség csak ott van, ahol szabadság is van. Akinek nincs döntési joga szinte semmiben viszont napi szinten megalázzák és kizsigerelik, attól hogyan kérünk számon szakmaiságot, felelősséget? 50+ éves tanárt hogyan "képzel át/tovább", hogy megint kíváncsi legyen a szakmájára és a gyerekre (szerintem valahol ez lenne a változás feltétele). Hogyan kötelezed, hogy motivált és lelkes legyen? (Kérlek, ne értséek félre ezt. De ha tudunk a tárgyunk iránt lelkesedni, azt megérzik és megértik a gyerekek, és ragadós.)
Ilyesmikre gondolok:
a) dupla órák - így egy napra csak két-három féle órája van, két-három féle órára kell készülni, A 90 percbe belefér, alkotás, új tananyag, elmélyítő gyakorlás, kis projekt, csoportmunka, prezentáció, játék. 
b) A és B hét. Készségtártgyak minden héten lennének, de egyik héten egyik, másik héten másik elméleti tárgyból lenne minden nap óra. Így egy hét intenzív tanulással lehetne haladni, majd csak időnként röviden felidézni a tanultakat. 
c) Projektnapok, projekthetek - a tanév során ritmikusan elosztva, szorosan a tananyaghoz tervezve.
Ezekre vannak konkrét, gyakorlati példák. Ami megvalósul, nincs hiba nélkül, minden rendszernek vannak gyenge pontjai, de vannak jobb és gyengébb, valamint pocsék megoldások. 
Na, kötözködjön mindenki nyugodtan és vidáman. Szóval, szerintem van értelme a tanóra szentségéről beszélni. Viszont a szakmaisághoz hozzátartozik, hogy tájékozódjunk a szakmánk tudományos eredményeiről, kutatásairól, diskurzusairól. Ha véleményt nyilvánítunk, kerüljük a kognitív torzításokat, állításainkat tényekkel bizonyítsuk stb. Sajnos ez is hiányzik a pedagógus szakma önreprezentációjából.
További tájékozódáshoz ajánlom: 
1. ​https://tanarblog.hu/cikk/45-perc-csapdajaban
2. Ollé János prezentációja: www.slideshare.net/slideshow/mirt-nem-j-a-45-perces-tanra-hogyan-keltse-fel-a-pedaggus-a-dikkok-rdekldst-hogyan-motivlja-ket/125825999
3. Falus Iván: Didaktika ​https://mersz.hu/dokumentum/m872d__242/
4. totdk.elte.hu/tankonyv/a_tantsi_ra.html

Mai táskám. 30 füzet + 60 dolgozat. Nem volt rá időm napközben.... Volt más. Miután volt 0. órám és kb. 6ra értem haza. Nem panaszkodom, de azért ez nekem már sok. És sajnos rendületlenül hiszek a kézírásban, a rajzolásban, a firkálásban, a kézírásos jegyzetelésben, a kézzel írt braindump jótékony hatásában. De hát aki hülye, haljon meg. Ez van.

​

Hat éve kedvelem a Mirot! :) Tanári accounttal ingyenesen használom. 

Köszönöm szépen a beérkezett visszajelzéseket! Már készülnek is a következő témák, hogy bővüljön ez a gyűjtemény is. Milyen további témákat látnátok még szívesen? Írjatok, gondolkodjunk együtt, legyen még több kulcsszókártya! 

Az Erasmus+ DIGEQ nemzetközi projektünk keretében készült óratervünk díjazott lett - öt másik nagyszerű projektötlet mellett. Két óratev kapott díjat - az egyik a HexaTales. Büszke vagyok a csapatomra, a másfél éves közös útra, az elkészült projekttermékünkre. Köszönöm, hogy velem együtt örültetetek.  Az interjút a képre kattintva lehet elolvasni. Az öltet bemutatása - sok segédanyaggal:
atanulasjovoje.hu/ptms/motInfo/157

Love what you teach but love WHO you teach more.  

“Education is not the learning of facts, but the training of the mind to think.”

"When children understand how they learn and use that understanding, they become more confident, more organised and better able to adjust when things get tricky.
Why does it matter?
Metacognition gives students tools to take control of their learning, helping them to apply what they know. However, this does not come naturally, it must be taught. https://theconversation.com/the-key-academic-skill-youve-probably-never-heard-of-and-4-ways-to-encourage-it-270151?utm_medium=article_clipboard_share&utm_source=theconversation.com