Ma nincs is más pedagógia, csak digitális pedagógia. A munkánkat tervezve ezt mindenképpen figyelembe kell venni. A digitális otthon oktatás hónapjaiban ez volt az egyetlen lehetőségünk. Az is kiderült azonban, hogy a személyes találkozás nélkül  hiányzik az élmény, alacsony a hatásfok. Viszont a komplex problémamegoldás, a projektek, a párhuzamos interakciók nem valósíthatók meg eszközök nélkül, amelyek az iskolában nagyon korlátozottan állnak rendelkezésre. Ezért a hagyományos tanórákon nagyon át kell gondolni a digitális eszközök használatát. Az online kvízek egyre több kutatás szerint hasznosak a kritikai gondolkodás fejlesztése és az ismeretszerzés szempontjából is, de vajon használhatunk más eszközöket is? Hányat? Melyeket? Jöjjön minden órán egy új, izgalmas app? Vagy ragaszkodjunk a megszokott néhány applikációnkhoz? Milyen gyakran, mikor próbáljunk ki újat? Szerintem a kevesebb néha több. Nagyon átgondoltan szoktam egy-egy új applikációt kipróbálni. Előtte magam próbálgatom - pl. két eszközömet csatlakoztatva. Utána egy szakkörre viszem be, vagy olyan napon, amikor amúgy nem lehet tovább haladni, és nem baj, ha valami félresikerül. Azt is mindig gondosan kiválasztom, hogy melyik osztályban próbáljak ki először egy eszközt. Ha egy együttműködő, nyitott osztályom van esetleg, akkor is megbeszélem velük, "engedélyt kérek", elmondom, hogy ez most egy próba, lehet, hogy nem sikerül igazán a játék, lehet, hogy én sem tudok mindent azonnal. Inkább társként, partnerként vonom be őket. Ilyenkor is fontos a visszajelzés (kérdőív vagy beszélgetés). Melyek azok a szempontok, amelyek alapján egy új eszközt kipróbálok?
a) támogatják a diákok együttműködését és a bevonódást. Új kvíztípusokat csak ritkán fogadok be - időigényes a megismerése (tanári részről is), általában kevés a kész anyag, újra fel kell tölteni vagy el kell készíteni a kvízeket. (Még ha néhány perc, akkor is.)
b) valami olyan funkciót tudnak, amit a meglévő eszközök nem. Bevonódás, kreativitás, alkotás, játékosság - amit elvárok egy új apptól.
c) Valamilyen új értékelési módszert biztosítanak, visszajelzési lehetőséget adnak.

Az egyik kedvenc pedagógiai bloggerem Dave Stuart Jr. Nagyon sokat segített a szakirodalmi műveltségével, empatikus, tanárt és diákot támogató, szenvedélyesen okos bejegyzéseivel. Ő írja, arra fókuszáljuk a figyelmünket, arra összpontosítsunk, ami igazán számít a tanári munkában. A megjegyzéseiben a gyűléseket, munkacsoportokat fölösleges és fárasztó, a produktivitást gátló tényezőként értékeli. A tanár-diák kapcsolatot helyezi a középpontba, a tevékenységünknek ez a fő terepe. Nekem azonban sokat jelent a kollégákkal való együtt gondolkodás - akár a gyerekekről beszélgetünk, akár problémákról, akár tervezgetünk. Az igaz, hogy egy tantárgyközi projekt végigvitele kb. 100+ óra tantermen kívüli munkával jár, és így vagy rövidre fogjuk, vagy elsikkad, vagy nem alszunk hónapokig - ez a választás nagyjából. Mégis, amikor visszatekintek a pályámra, akkor valahogy ezek a projektek tudnak kiemelkedni, ezek az útjelző cölöpök az évek során, ezekhez fogjuk mérni a többi időt, "tudod, ez abban az évben volt, amikor itt és itt jártunk, ezt és ezt csináltuk együtt". Ezek emelik meg a szürke hétköznapokat, ezekben nyer értelmet sok küszködés a tananyaggal. Egy igazán jó projektet azonban nem lehet egyedül végigvinni - kellenek hozzá társak, hiszen egy ilyen munkában a diákok is társsá válnak, fogékonyabbak a visszajelzésekre is, megnő az igényük a fejlődésre. Szóval, időnként, amikor holtfáradtan ülök egy ilyen megbeszélésen, elgondolom, hogy biztos-e, hogy most itt kell ülnöm, és nem az 50+ dolgozatot javítanom otthon, különben megint nincs alvás, nincs olvasás, kikapcsolódás. De ami ezekből az együtt ülésekből kinő, anélkül nem szeretnék tanár lenni. davestuartjr.com/these-6-things-how-to-focus-your-teaching-on-what-matters-most/

Valamely témához kapcsolódó, tanult ismeretek felidézésekor merül fel ez a kérdés. A dolgozatokban meg kell adni a feladatleírásban, hogy hány elemű felsorolást várunk el válaszként - se kevesebbet, se többet nem érdemes leírni, mint amennyit a feladat elvár. A gyakorláskor azonban időnként hasznos ezt nem megmondani, egyszerűen csak "minél többet", akár "nyolc-kilencet"... A legmotiváltabb diákok ilyenkor szárnyakat kaphatnak, sokak számára ez egy kihívás is lehet - főleg, ha az idő közben korlátozott. Miért írom ezt a sorozatot? Ezért: www.1001tortenet.net/frissensuumlltek-blog/2022-februar-50-ministrategia-a-novekedeshez-es-a-szorongas-csokkentese-erdekeben Közeledik a vége, de nem ezért tűztem ki az ötvenes számot.

Egyre gyakrabban tapasztalom, hogy a diákjaim szeretik csak fejben megoldani a feladatokat, ami ahhoz vezet, hogy valójában nem tudják a megoldást, nem végzik el a feladat befejezéséhez, eredményes megoldásához szükséges műveleteket, nem gondolják át, hogy amit fejben kitaláltak, az a valóságban nem biztos, hogy működik, és nem is szeretnék a valóság próbájának alávetni az ötleteiket - félve, hogy nem fog működni, vagy túl sok munkát kellene befektetni ahhoz, hogy eredményesek legyenek. Ebből számtalan további nehézség adódik - szorongás (valós teljesítmény és önértékelés hiányában), elmaradás a fejlődés lehetséges mértékéhez képest (a hamis kompetenciaérzés miatt nem tudja, hogy nem tudja, így nem is akarja pótolni pl. gyakorlással stb.) 
A végrehatási képesség fejlesztése tehát alapvető, és kicsiben kell kezdeni. Érdemes tanári utasítások helyett kérdésekkel kezdeni. Mit gondoltok, mennyi időre van szükség ehhez a feladathoz? Hol találtok hozzá segítséget? Hol lehetne/hol fogtok utánanézni stb. Ezért nem elég órákon csak beszélgetni, csak szóban válaszolhatni kérdésekre. Ezért szoktam ajánlani az órai feladatoknál is, hogy mindenkinek kelljen valamit írnia, rajzolnia a füzetébe. Ezért fontos a társak visszajelzése (Egy kérdés, egy megjegyzés, egy javaslat pl.), ezért fontos a Formatív értékelés, és ahol már a kisebb feladatok jobban mentek, ott jöhetnek a nagyobb projektek - önálló tervezéssel (célok, feladatok kiosztása, időterv, szükséges eszközök megtervezése stb.) Bővebben itt lehet erről olvasni: https://www.edutopia.org/article/supporting-executive-function-skills-asking-questions

Csoportmunka esetén mindig az okozza a legtöbb fejtörést, hogyan lehet elérni, hogy minden csapattag maximálisan bevonódjon és elszámoltatható legyen. Erre találták ki a szakértői mozaikot, prezentációs technikának a galéria-módszert, mára elavultnak tartott "csoportszerepeket" (mivel ezek jelentős része nem jelent tényleges bevonódást), a csoportmunka struktúrálását segítő egyéb változatos módszereket, az írásbeli beszámolót a csoportmunka folyamatáról (egyéni reflexió) a diákok saját szerepéről, a feladat alapkérdéséről, egyéni, érdemi választ, egyénileg kitöltött kvízt, tanári megfigyelést. Több évtizedes a vita arról, hogy közben mit tegyen a tanár? Üljön az asztalánál és merüljön a saját dolgaiba, vagy járkáljon körbe és csak az eredményt tekintse meg és értékelje, vagy noszogassa a lemaradókat stb. Szerintem hasznos a kezdésnél gyorsan körbejárni, és ellenőrizni, hogy elindult-e a munka, tényleg megértették-e a feladatot. Aztán én távolról szoktam figyelni, nem beavatkozva, de folyamatosan figyelemmel kísérve a csapatok munkáját. A vége előtt pedig újra elkezdek körbejárni, ellenőrizve, hogy hogy állnak, mennyi idő kell még a befejezésre. A csapatokat egyenként megkérdezem, hogy pl. "Három perc van még hátra, gondoljátok, hogy elég lesz ez?" Ha nem, akkor megkérdezem, hogy várhatóan mennyi hosszabbításra lenne szükségük, és ezt a többi csapat meglátogatása után kihirdetem. Jó kérdés, hogy hogyan, amikor minden csapat - jó esetben - elmerült a munkájában. Pl. minden csapatban van egy futár, akiket egy bizonyos jellel (harang, síp, stb.) a tanári asztalhoz lehet szólítani, és elviszik a hirdetményt a csapathoz. A jó csapatmunka feltételei: Pozitív egymásra utaltság, egyéni elszámoltathatóság, támogató együttműködés, motiváló/megfelelő kihívást jelentő feladat. Egyes modellek szerint jó, ha rögtön a csapat megválaszt egy csapatkapitányt, de bizonyos feladattípusok esetén ez nem feltétlenül szükséges. Itt egy elég jó áttekintés erről: wke.lt/w/s/HorGlN

Óra eleji ismétléshez, összefoglaláshoz, elmélyítéshez gyakran hasonlítunk össze jelenségeket. Az összehasonlítás azért hasznos, mert szükséges hozzá az elemző tevékenység, információgyűjtés, összefüggések keresése, magyarázatok gyártása, kapcsolatok keresése - szóval, ez valódi problémamegoldó feladat. Az osztály érdeklődésétől, habitusától függően időnként megadom az összehasonlítási szempontokat, egyes esetekben azonban a lehetséges szempontok gyűjtésével kezdjük. Összehasonlíthatunk személyeket, eseménysorokat, helyzeteket, jelenségeket, gyakran aktuális helyzetet és történelmi helyzeteket. A második lépés lehet egy összehasonlító táblázat elkészítése. Ebbe bekerülhetnek kulcsszavak, nevek, információk. Minél több. Ezt legjobb páros vagy 3-4 fős csoportmunkában megoldani. Az utolsó lépés egy esszé megírása. Időnként elég csak gondolatban, szóban hasonlóságokat és különbségeket keresni - brainstorming formájában, egyszerűen csak beszélgetünk, amire nagyobb szükségünk van mindannyiunknak, mint valaha.

retorikaiskola.hu/2018/05/25/a-pecha-kucha-prezentacio/?fbclid=IwAR1Ka8swzdHLY4xOIid81P9E3pxbOFtlBsQZxi4DQdx8Gawh_3lu8rQGKdQEz egy olyan kiselőadás-formátum, amely izgalmasabbá, feszesbbé teszi a kiselőadást. Húsz darab diából áll, minden dia 20 másodperc. A diák automatikus léptetését előre beállítják. Így a teljes előadás időtartama 6 perc 40 másodperc. Itt egy ismertető: https://retorikaiskola.hu/2018/05/25/a-pecha-kucha-prezentacio/  vagy: 

Amikor nehéz helyzetbe vagy tartós konfliktusba kerülök egy diákkal, akkor jön ez a "stratégia". Hasznos előtte meditálni vagy imádkozni. Utána egyszerűn csak belegondolok, milyennek látja őt Isten? Ebben segít a következő "segédanyag": katolikus.hu/szentiras/BD/1Kor/13

Szükség van a történetekre, ezért minden órán van. Jól kell őket tudni kiválasztani, és számomra nagyon nehéz a jó választás, mert a humor-szerelem-tragédia-happy end négyes fogatából legalább kettő-háromnak lennie kell a megfelelő történetben. Ráadásul rá kell mutatnia a törióra fókuszára - mint egy mentális fogasként rá lehessen akasztani a tananyag egy részét. Csak két perc, de valószínűleg ez lesz az, ami megmarad. Lehet, hogy az érettségin is ez fog eszébe jutni, és erről a kor meg az évszámai, fogalmai, intézményei stb. Na, ez nekem nagyon sok idő.

A lexikális ismeretek hosszabb távú megtartásához nélkülözhetetlen a "tömbösítés". Itt egy rövid videó, hogyan kell ezt elképzelni. www.coursera.org/lecture/learning-how-to-learn/how-to-form-a-chunk-part-1-4B5fW Mivel munkamemóriánk korlátozott kapacitású, óriási a tömbösítés jelentősége a tanulásban. A jó hír, hogy ez könnyen begyakorolható és megtanulható. A munkamemórinkában 5+/- 2 elem tárolódik egyszerre. Ezért a tananyag tagolásánál is figyelembe veszem a szempontot, egy altéma ennyi elemből áll. Ez a kvízsorozat is ez alapján az elv alapján készült. A kérdéskártyákon 3-5 elemből áll mindig a válasz. Ezek olyan kis ismerettömbökké állnak össze, amelyekből majd pl. akár egy érettségi esszét is fel lehet építeni. www.playfactile.com/magyarorszag1945utan1/playNa, előkerült ez a poszt is...